ELITE – Több mint bankár

Csinos, energikus, határozott hölgy KATONA ILDIKÓ, az MKB Bank private banking üzletágának vezetője. Ráadásul biztos recepttel rendelkezik a szakmai karrier és a családi élet összeegyeztethetőségét illetően. Mindezt úgy, hogy ebben a szakmában még döntően férfiuralom van.

Gondolom, nem okozok meglepetést, ha a válsággal kezdem a beszélgetést. Ez egy bankszakember esetében manapság kihagyhatatlan téma. Ráadásul itt bizonyára igen csak kiemelt ügyélkörrel foglalkoznak, úgyhogy most aztán nyilván égnek a vonalak…

Ez teljesen érthető, hiszen az MKB privátbanki szolgáltatását igénybe vevő ügyfelek között akadnak, akik egymilliárt forintot meghaladó összeg hatékony befektetését bízták ránk… Miközben sokan úgy gondolják, hogy nekik meg se kottyan néhány milliónyi veszteség, holott ez valójában nem igaz: a vészreakció esetükben is működik, ezért ugyanúgy odafigyelnek a hírekre, mint az átlagos banki ügyfelek. Valóban, mostanában sűrűbben cseng a privátbankárok telefonja, mint amikor jobban mentek a dolgok.

Ilyenkor, azt hiszem, nagy szükség lehet a női szenzibilitásra, ennek ellenére a névtáblák tanúsága szerint kétszer annyi férfi dolgozik az üzletágnál, mint nő.

Ha hiszi, ha nem, nálunk még jónak mondható az arány a piacon szereplő hasonló üzletágakhoz és brókercégekhez képest. Az igazság az, hogy az ügyfelek többnyire férfiak, akik üzleti dolgokban előnyben részesítik, ha egy úr ül velük szemben. Ez szerintem régi beidegződés, amit ráadásul az is táplál, hogy mi ebben a műfajban egy jó értelemben vett – elsősorban magfontolt befektetési politikára értendő – konzervativizmust képviselünk. Mindazonáltal a privát bankári kör hölgy tagjainak is jut munka bőven. Elmondásuk szerint az ügyfelek velük jobban elbeszélgetnek az élet egyéb dolgairól: divatról, művészetről, családról, gyerekekről… A tapasztalat azt mutatja, hogy az ügyfelekkel való kapcsolattartásban a hölgyek az ügyesebbek, az urak pedigi a befektetési piac ismeretében, illetve a részvénykereskedésben.

Ha jól tudom, ön úgy lett az üzletág vezetője, hogy bizonyos fokig kívülről jött, nem kellett végigjárnia a szamárlétrát. Nem élt a gyanúperrel, hogy esetleg a női felsővezetők arányszámán akart ily módon javítani a vezetőség?

A kívülről érkezés azt jelentette, hogy 2003-ig a bank egyik vállalatfinanszírozási területét vezettem, ahol ki lehetett próbálni ezeket a technikákat. Amikor kiderült, hogy az MKB Bank is beszáll a private banking piacra, és közölték, hogy az én feladatom lesz felépíteni házon belül ezt az üzletágat, lényegében tiszta képem volt a teendőkről. Az előző területem kitűnő iskola volt, és sok vállalati ügyfelem magánbefektetőként követett az új pozíciómba. Természetesen a bank lehetőséget adott arra, hogy tájékozódjam a nagyvilágban. Úgyhogy fogtam a bőröndömet, és szakmai tapasztalatgyűjtés céljából Svájcban és Luxemburgban tanultam egy ideig. Azért éppen ott, mert mi itt vállaltan és tudatosan a klasszikus svájci privát banki modellt követjük.

Katona Ildikó ügyvezető igazgató, az MKB Private Bank vezetője. A Külkereskedelmi Főiskolán és a közgazdaság-tudományi egyetemen szerezte diplomáit, tőzsdei szakvizsgával, határidős üzletkötői és vagyonkezelői képesítéssel rendelkezik. Az MKB Bankhoz 1996-ban csatlakozott. 2003-ig a vállalatfinanszírozási területet vezette, majd ezt követően megbízást kapott az MKB private banking üzletágának felépítésére. A privát banki üzletághoz kapcsolódó szakmai tapasztalatait Svájcban és Luxemburgban szerezte. A tavalyi év közepétől az MKB Alakpkezelő igazgatóságának tagja.

Szó esett már a női szenzibilitásról, amelynek nyilván főszerep jutott a csapatépítésnél. Jó szeme van a munkatársak kiválasztásánál?

Két fő szűrőm van. Az egyik esetben az képzelem el, hogy én vagyok a kiemelt ügyfél, és azt figyelem, hogyan kommunikálnak velem. A másik esetben egy kollégájuknak tekintem magam, ahol azt figyelem, mennyire számíthatnék az illetőre, ha nem tudok valamilyen feladatot egyedül megoldani.

Azt gondolom, hogy a privátbankár amolyan két lábon járó titokláda, aki az ügyfelén kívül mással nem beszélhet ezekről az ügyletekről.

Konkrétan, személyhez kötve nem is, de általánosságban lehet, sőt kell is eseteket elemezni.

Elképzelem, amint este a vacsoraasztal felett röpködnek a milliárdok.

A férjem szakmabeli, tehát elvileg elképzelhető az jelenet, a gyakorlatban azonban nem visszük haza a munkahelyi dolgokat.

Hol a határ egyébként az ügyféllel történő, hogy is fogalmazzam… barátkozásban?

Szerintem arról igazán nem tehetünk, ha a privát bankárunk annyira jól végzi a dolgát, hogy az ügyfele meghívja egy borvacsorára, egy házavató ünnepségre, egy születésnapi partira. De volt olyan eset is, amikor az ügyfél egy koncertre hívta el a privátbankárát, mert éppen felszabadult egy jegy.

Szerintem azért ön is érzi, hogy privát bankárok esetében ez a társa szempontjából meglehetősen aggályos lehet.

A mi ügyfeleink is emberből vannak, azonban nem azért jönnek hozzánk, hogy barátnőt találjanak: a szakértelmünkre, a tudásunkra, illetve a tanácsainkra kíváncsiak. A sokszor emlegetett bizalmi viszony  két- sőt háromoldaú, ha az ön által említett társra is gondolunk. Én például számos olyan ügyféltalálkozón veszek részt, ahová a férjem nem kísér el. De elfogadja, hogy ez a munkámhoz tartozik, mint ahogyan az is, hogy számomra egyáltalán nem terhesek ezek az események.

Mire ez az interjú megjelenik, egy újabb ilyen eseményen lesznek túl. A Szépművészeti Múzeum Alfons Mucha kiállítását támogatja az MKB Bank, s ebből az alkalomból rendeznek partit az ügyfélkörüknek. Hogy zajlanak le ezek a programok?

Bár sok cég eszköznek tekinti ezeket az alkalmakat, az MKB Bank nem tartozik ezek közé. Mi ilyenkor arra buzdítjuk az ügyfeleinket, hogy érezzék jól magukat, ismerkedjenek. Tudomásunk van arról, hogy egy-egy ilyen találkozó után közös érdeklődési kör alapján kisebb társaságok szerveződnek, de még az is előfordulhat, hogy előbb-utóbb üzlet is lehet az ilyen kapcsolatokból.

Azt egyébként szó szerint kell érteni, hogy az ön kollégái 24 órában az ügyfeleik rendelkezésére állnak?

Természetesen, és ez abban az esetben, amikor az ügyfél a világ másik feléről telefonál, az időeltolódás miatt nem is annyira különleges esemény.

Önről elmondhatjuk, hogy a szakmájában sikeres, egygyermekes fiatalasszony, akinek a munkája jellemzően nem nyolcórás időtartamú. Nyilvánvalóan nehéz megszervezni az életét. Van erre használható receptje, amit megosztana sorstársaival?

A család segítsége nagyon fontos, sőt nélkülözhetetlen, azonban nem kell szívbajosnak lenni. Azzal mindenki csak jól jár, ha az dolgozó anyuka is jól érzi magát a bőrében, és a szakmájában is kiteljesedhet. A mai internetes technikák mellett pedig egy kismama otthonról is képben maradhat a hivatását illetően.